A zsidó temető

 

 

 

Tafel10.jpg

A „Chevra Kadisa“ emlékkönyv Rechnitz, 1833 (forrás: Osztrák Zsidó Múzeum Eisenstadt)

A zsidó temető az „örökkévalóság háza“, „jó hely“, nem a halál helye, hanem az „élet háza“. Ott vár az elhunyt az utolsó ítéletre, hogy az új életben feltámadjon. Az őt körülvevő föld a halott tulajdona és érintetlennek kell maradnia.

A sírokat úgy helyezték, hogy a lábak Jeruzsálem felé mutatnak, az elhantolt is ebben az irányba fekszik. A sírköveket a legtöbb esetben a fejhez állítják.

A halottat a lehető leghamarabb el kell temetni, a legjobb, ha még a halál napján. A „Chevra Kadisa“, a hitközség temetkezési osztálya elvégzi a legszükségesebb feladatokat, a tiszítást és a holttest előkészítését (pl.a fehér lenruhába öltöztetik a halottat), a virrasztást, a temetést és a halotti tor előkészítését.

A halottat egyszerű fakoporsóban viszik a sírhoz. A rabbi elmondja a „halotti beszédet“, a családtagok és a gyászolók elmondanak három imát. Azután a sírt beföldelik és Kaddish-t (ima a halott emlékére) mondanak. A rokonoknak egy hétnapos gyászidő kezdődik a halott házában, „sivát ülnek“, a halottat siratják, Rohoncon „taka-ülés“-nek hívják.